Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ismét a Szárcsi-kútnál

Több év után, szeptember közepén ismét a Szárcsi-kúthoz kirándultunk.Nagyon jó időt fogtunk ki, napsütés, kellemes hőmérséklet, gyönyörű környezet, minden együtt volt egy jó programhoz, nem is csalódtunk.

Hogy túl legyünk az egyetlen problémán, essünk túl rajta: A szemét. Már az sincs rendben, hogy a tisztelt látogatók ott hagyják a keletkező hulladékot, de az sem, hogy segítő (?) kezek ezeket összeszedik és bepakolják az esőbeállóba. Ez azt eredményezi,hogy az esőbeálló és közvetlen környéke használhatatlan.

20180915_093928.jpg

Emiatt mi is a fák között kerestünk szalonnasütő helyet, így tettek a később érkező kirándulók is.

20180915_093954.jpg

Megkezdődtek az előkészületek.

A továbbiakban az események már a szokott rendben folytak. A hozott száraz tüzelővel megkezdtük a a tűzhely előkészítését, rőzsegyűjtés ürügyén újra felfedeztük a közvetlen környék szépségeit, az erdei tavat, a kanyargó patakot, a fák között elég szép számban található gombákat. Mikor minden együtt állt, megkezdődhetett a szalonna sütés is.

20180915_094413.jpg

Pista, a tűzgyújtó

20180915_103312.jpg

Már sül a szalonna

20180915_104434.jpg

Az első kör

20180915_105946.jpg

Az eredmény (még nincs teljesen kész)

 

A továbbiakban sütés, evés, sütés, evés és sok beszélgetés, séták a környéken, egy nagyon jól sikerült kirándulás.

Kora délután volt már, mikor a tüzet eloltottuk.

( A hulladékunkat összeszedtük és haza hoztuk.)

BK.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.