Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kenese 2014.

Nem túl kedvező időjárás jelentések ismeretében találkoztunk péntek délután Bakonygyepesen. Kenesére indultunk, szokásos májusi programunkra. Az oda út, a szálláshelyek elfoglalása rendben megtörtént. Kenesén lett teljes a csapat, így 11-n vágtunk neki a hétvége viszontagságainak.

Az első út természetesen a partra vezetett. Örömünkre ott voltak hattyúink is, négy „gyerekkel”. Sajnos – mint az ott lévők elmondták -, az előző napokban még hatan voltak, két fióka eltűnt az elmúlt két napon. Egy gyors séta során felmértük a látnivalókat, sokat szépült a part tavaly óta.

Vacsora után összeült a csapat, közel éjfélig beszéltük meg a klub életével kapcsolatos aktuális kérdéseket…

Reggeli után szokásos feladat: megyünk fagyit enni! A sportosabbakat kocsival vittem ki Kenesére, így hamar telefonálhattunk vissza a gyaloglóknak, hogy 11 óra előtt nem lesz fagyi. Ennek ellenére olyan döntés született, hogy jönnek, megvárjuk a nyitást. Ebben az időben futott át előbb az üdülőn, majd Kenesén a Balaton kerülő verseny mezőnye, őket nézegettük. Talán a futók miatt, de a fagyizó is előbb kinyitott, az idő is kellemes volt, nagyon jólesett a finom fagylalt.

Ebéd után rövid csendes pihenő, majd a délutáni programok, illetve Zsuzsink percei következtek.

Hattyú etetés, lángos, sült hal, parti séta következett. Szokásunk szerint kinéztük azokat a vitorlásokat is, amit az esti lottó nyereményből meg fogunk venni. Kisebb vitát csak az okozott, hogy az ötösre mindenki bejelentkezett.

A part létesítményei sokat szépültek tavaly óta. Új és felújított pavilonok, kulturált környezet fogadja a vendégeket. Ez akkor is elmondható, ha a korai időpont miatt még nincs szezon, így ezek nagy része még zárva volt. A tó vize is hideg még, senki nem kockáztatta meg a fürdést.

A séta során a parkban egy sündisznót találtunk. Még nem nagyon láttunk nappal mozgó sünit, így nagy csodálkozással álltuk körül. Sünink néhány percig állta a fotózást, majd összegömbölyödött és addig nem mozdult míg el nem mentünk a közeléből. Akkor felállt és gyors lépésekkel ment vissza bokrok közé.

A szállóhoz visszaérve - Zsuzsa partizánkodása és többszörös félreértések miatt -, kisebb „baleset” történt, Így a „legszebb öröm a káröröm” jegyében fergeteges csoportkép készült. Szerencsére semmi baj nem történt, de az esetet sokszor felidéztük a nap folyamán. De még nem volt vége. Vacsorához induláskor Zsuzsi lágy mozdulattal zárta be Sanyit a szobába. Becsületére legyen mondva, Ő volt az első is, aki keresni kezdte és a kihangzó dörömbölés jelezte a baj helyét. Már kezdtük szőni a kiszabadítási terveket – reszelő, fűrész, feszítővas – amikor Zsuzsa egy gyors mozdulattal kiszabadította élete párját, Sanyi pedig nagy örömmel tért vissza a szabad világba. A két eset természetesen megalapozta az esti értekezlet alaphangulatát. Vót ö-öm és bodoccság… (Más is, de azt nem részletezném.)

Vasárnap reggel lágy eső köszöntött bennünket. Szabad program, lángos, sült hal, séta és csomagolás.

Finom ebéd, elköszönés, indulunk haza. Pihenni…

Nagyon jól sikerült, vidám hétvége. Jövőre ismét.

Köszönjük az üdülő dolgozóinak kedvességét, hozzáállását.

A kirándulásról képek a Képgaléria Kenesén/Kenese2014 menüpont alatt láthatók.

BK. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.