Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közgyűlés 2015

 

Péntek délután tartottuk a Klub 2014. évről szóló beszámoló közgyűlését. A közgyűlésen megjelent tagjainkon kívül Ferenczi Gábor úr, Devecser város polgármestere és Kozma György úr ,a város alpolgármestere.

Az időjárás megint a „barátunk” volt, székesfehérvári és veszprémi vendégeink a heves hóesés miatt nem tudtak eljönni.

A Közgyűlés levezető elnöke Konkoly József, jegyzőkönyv vezetője Binderné, Zsóka volt.

Napirend előtt néma felállással emlékeztünk meg az elmúlt évben elhunyt bajtársainkról.

Az elfogadott napirend szerint Puskás Tibor elnök beszámolt a Klub 2014. évi munkájáról, Binder Károly a 2014. évi gazdálkodásról, Nagy Gábor pedig az Ellenőrző Bizottság jelentését ismertette.

A Közgyűlésen felszólalt Ferenczi Gábor úr, a város polgármestere. Beszélt a várost érintő terveiről, elismerte klubunk munkáját, a továbbiakra együttműködést és segítséget kért és ígért. Először találkoztunk a város új vezetésével, bízunk a további eredményes munkában. Felvetettük a honvédsírok, az Emléktábla elhelyezésének, az iszap katasztrófa emlékoszlopának az előző ciklusban már felmerült, de függőben maradt kérdéseit, ezekben folyamatosan tartani fogjuk a kapcsolatot a város vezetésével. 

A hozzászólások és válaszok után megtárgyaltuk a Klub 2015. évi programját és pénzügyi tervét.

A közgyűlés a 2014. évről szóló beszámolókat, a 2015. évi terveket, a tagdíjra vonatkozó javaslatot elfogadta, a BEOSZ küldöttgyűlésére a Klub képviselőjének Puskás Tibort megválasztotta.

A Közgyűlés egy, - a Szövetség életében alapvető fontosságú - kérdésben a BEOSZ Elnökség álláspontját támogatta.

Az ülésen névnapja alkalmából köszöntöttük Adamek Attilát.

A februári program pontosítását követően kötetlen beszélgetéssel zártuk a találkozót.

Köszönjük hölgy tagjainknak a finom harapnivalókat.

A Közgyűlésről képeket a Képgaléria/Szervezeti élet/Közgyűlés 2015 alatt találnak.

BK.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.